Archívum 2017

Komolyan lazulós: Tapasztalt ecsetek

 

A Komolyan lazulós című sorozat harmadik évadának utolsó rendezvényéhez évre, mely egyben a széria befejező eseménye, most, a hazai kortárs művészet legjobbjai között számon tartott alkotókból álló Tapasztalt ecsetek nevű formáció jön el Békéscsabára, a Munkácsy Mihály Múzeumba.

 

 

Méltón befejezve az összművészetekre törekvő műsort, rendhagyó lesz a záró alkalom, hiszen ezennel nem egy, hanem mind a hét nagyszerű és neves vizuális alkotó közül hat, gyakorlott zenész is egyben. A Baji Miklós Zoltán képzőművész, azaz BMZ által moderált Komolyan lazulós beszélgetős részében körbejár majd a mikrofon és pereg a projektor, hiszen a csapat tagjai önmagukban is megérnének egy estet. Vendégünk lesz Chris Allan grafikus és billentyűs, zeneszerző, Kopasz Tamás festőművész és szólógitáros, Marjai Judit fotóművész és egyedüli nő a zenekarban, Molnár Gábor festőművész és dobos, Ulrich Gábor animációsfilm-rendező, képzőművész ésütőhangszeres, Szurcsik József festőművész és basszusgitáros valamint Wahorn András festőművész és szaxofonos. A szavak után a muzsikáé lesz a főszerep, áttranszformálva a művészettörténet zenei vénáját, részben átörökítve a Munkácsy Emlékzenekart, a fúziós jazzt játszó Tapasztalt ecsetek tehetségük és személyiségük révén valószínűleg egy felejthetetlen esttel ajándékoznak meg minket.

 

A rendezvény helyszíne: Munkácsy Mihály Múzeum Jankay–Kolozsváry–Tevan Gyűjteménye; időpont: 2017. május 19, péntek, 17.00. Főszervező: Jankay Tibor Művészeti Közalapítvány.

A programra a belépés díjtalan!

 

Ván Hajnalka

művészettörténész