Komolyan lazulós Szilágyi Rudolffal

 

Képzőművészet, szabad költészet és zenei kísérletezés a Jankayban

 

Az idén harmadik évadához érkezett Komolyan lazulós elnevezésű rendezvénysorozat kilencedik alkalmán Szilágyi Rudolf aka dzsémszGOND képzőművész, performance, tanár, kísérleti zenész volt a vendége szeptember 23-án este a Jankay Tibor Művészeti Közalapítvány rendezvényének. A zsúfolásig megtelt Munkácsy Mihály Múzeum Jankay-Kolozsváry-Tevan Gyűjteményének nagytermében Ván Hajnalka művészettörténész köszöntötte a megjelenteket az „összművészeti” esten.

 

 

Baji Miklós Zoltán (BMZ) és Szilágyi Rudolf  (a képre kattintva galéria nyílik)

 

Összművészeti maga a rendezvénysorozat is, hisz a közönség ezúttal is olyan alkotóval ismerkedhetett meg, aki igen sokoldalú, kísérletező művész. A rajztanár, képzőművész Szilágyi Rudolf már megjelenésében sem mondható szokványosnak, s pár évtizede talán még megbotránkoztak volna a szülők, pedagógustársak a tetoválásokkal borított, szakálas fiatalember látványán, akivel most is, mint mindig Baji Miklós Zoltán (BMZ) –, a Komolyan lazulósok állandó moderátora beszélgetett.

 

Szilágyi Rudolf Kolozsváron született 1979. március 15-én. Édesapja tanár volt, édesanyja pedig szociológus. Gyermekkorát – kilenc éves koráig – Romániában töltötte, majd a család átköltözött Magyarországra, Egerbe. Már a középiskolában érdekelte a vizualitás, és a zene is, amelyet eleinte hobbiból, de igen komolyan művelt. A graffiti készítéshez a zene adta az inspirációt, majd a zene, a hangok, a ritmusok egyfajta kísérleti költészetté nőtték ki magukat. Szilágyi Rudolf az egri Kis Zsinagógában kortárs képzőművészeti kiállításokat is szervezett majd egy évtizedig, 2014-ig, ám az ő nevéhez fűződik az ART-Alom performance fesztiválok létrehozása is, amelyeket élőművészeti fesztiváloknak nevezett. Munkásságát 2013-ban a fiatal alkotókat támogató elismeréssel, Mazsaroff-díjjal ismerték el.

A beszélgetés során megelevenedett az alkotó gondolatvilága, a különböző művészeti ágakban rá jellemző kísérletezés. A közönség megismerhette sajátos életútját, művészi hitvallását is, amelyben – a kísérletezés mellett – fontos, meghatározó szerep jut az emberi erőviszonyoknak, az emberi érzelmeknek. Tanárként a tanítás, s ezen keresztül a szabad gondolkodásmód, az önkifejezés alternatíváinak átadása, megismertetése a célja. Tanítványai közül többen szerepeltek már kiállításokon, fesztiválokon alkotásaikkal. Közben a háttérben felvillantak, megelevenedtek Szilágyi Rudolf vizuális munkái, mintegy virtuális tárlatként felvonultatva az alkotó képeit, s kalauzolva a nézőt művei között.

Az est második felében nemcsak hallgatói, befogadói lehettünk a zenének, hanem alkotói is, hisz Szilágyi Rudolf diktafonjával rögzítette a közönség hangi megnyilvánulásait, amelyből sajátos mixet készített percek alatt.

Természetesen ezúttal sem maradhatott el a tombola. Fortuna most Simond Debóra Eszternek kedvezett, aki az Szilágyi Rudolf Ösvény című képét vihette haza.

 

Vándor Andrea