Kerekes Elek

Szindbád Kerekes módra

 

2013.04.26.

 

A Jankay Gyűjtemény és Kortárs Galéria kortárs kiállítótermében pénteken délután dr. Jánosi Zoltán, a Nyíregyházi Főiskola rektora nyitotta meg Kerekes Elek Győző, képzőművész „Szindbád” című kiállítását. A megnyitó ünnepségen Köles-Varga Edina igazgató asszony köszöntötte az egybegyűlteket és Verebes György festőművész, a Szolnoki Művésztelep vezetője zongorázott – stílusosan Krúdy: Szindbádját idéző muzsikát.

 

 

Kerekes Elek Győző kiállított alkotásaiból

 

Sok ismerősöm van itt, szeretek Békéscsabára járni. Nem először állítottam ki ebben a szívemnek kedves városban, hiszen 1997-ben már a Jókai színházban is láthatták alkotásaimat. ha jól számolom, a csabai a harmincadik önálló tárlatom – mondta érdeklődésünkre a Kerekes Elek Győző.

Dr. Jánosi Zoltán szindbádi utazásra invitál bennünket: mintegy végig kalauzolva a Jankay galéria falain sorakozó, hívogató képeken felidézve a Szabolcs-Szatmár-Beregi táj hangulatát, a nyíregyházi Sós-tó és erdő képét, amint a Vörös postakocsival végigszáguldunk, ahogy az alkotó és Krúdy is tette. Az irodalom, a zene és a képzőművészet szerves kapcsolatát vihettük haza magunkkal a kiállításról, hiszen Kerekes Elek ecsete, mint a karmesteré és a szerző tolláé adják azt az eredeti hangulatot, amelyet az irodalmi mű és a képzőművészeti alkotások is képviselnek.

– Tizenöt éve ismerem Kerekes Eleket, egy római művészettörténeti tanulmányúton találkoztunk. Nap közben a múzeumok, „az örök város” csodái vonzottak minket, s este mi másról is beszélgethetne két magyar, mint Krúdyról is – osztotta meg személyes élményeit is a nyíregyházi főiskola rektora.

Kerekes Elek Győző 1953-ban született Nyíregyházán. Berecz András festőművész és Tóth Sándor szobrászművész szakkörében sajátította el a szakmai alapokat. A Magyar Képzőművészeti Egyetem festő-restaurátor szakán szerzett diplomát 1988-ban: mesterei Klimó Károly és Veress Sándor voltak. 1976-tól állít ki, 1999-2001 között a budapesti Lurdy Galéria 1-3 kurátoraként tevékenykedett, majd 2006-2008 között a nyíregyházi Galéria 1-3 kiállítótermét vezette. Az alkotóművészetek mellett illusztrációkat is készít, de a restaurálás is közel áll a szívéhez. Az elmúlt években számtalan csoportos kiállításon szerepelt helyi, országos, és nemzetközi szinten: Nyíregyházától Berlinig. Most a Jankay galériában megrendezett tárlata a harmincadik az önálló tárlatok sorában, ám tanulmányúton járt már az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztriában, Görögországban, Németországban, Olaszországban, Svédországban.

Számos díj birtokosa: Nyíregyháza Megyei Jogú Város díja 1997, Power of the Person Kiállítás díja 2000, MAOE Nívódíja 2003, Nyíregyháza Város Ösztöndíja 2004-2005, Barzó Endre díj Nyíregyháza Közművelődéséért 2006.

Kerekes Elek Győző, a „legnyíregyházibb festőművész” tárlata június 4-éig tekinthető meg a Jankay galériában.

 

Vándor Andrea